Könyvtárunk

 

Az Izsák Imre Általános Művelődési Központ Zalaegerszeg egyik peremkerületi részén, a kb. 3700 fős csácsbozsoki városrészben található. Az egykori Csácsbozsokon, mely ma Zalaegerszeg egyik fejlődő városrésze, az 1960-as évek végétől működött könyvtár a régi iskola épületében, a József Attila Városi Könyvtár Fiókkönyvtáraként. Az új iskolaépület, Klapka Utcai Általános Iskola néven 1992-ben nyitotta meg kapuit, akkor még csak iskolaként.

Elkészültével a könyvtár az épület bejárata melletti földszinti részben kapott helyet. 1997-ben az intézmény többfunkciós ÁMK-vá vált, a könyvtár helyére óvoda került, költözni kellett egy emeleti, galériás terembe, mely sötét és hideg, rosszul berendezhető volt.

A könyvtár egy emeleti szaktanteremben kapott helyet, ahol 14 évet működött. Ez a helyiség jól megvilágított, barátságos hely volt, de egyre szűkösebbé vált az évek folyamán. Egy térben kellett elhelyezni a kb. 9500 dokumentumot, helyet biztosítani a könyvtári óráknak, szaktárgyi óráknak, művelődési programoknak, a rendszeresen megrendezésre kerülő, nagy érdeklődésre számot tartó kézműves foglalkozásoknak

2005 végén önálló könyvtárrá váltunk, majd kértük felvételünket a Nyilvános könyvtárak jegyzékére.

2018 őszétől nagy változás történt, mert ekkor került sor az iskola új, modern épületszárnyának átadására. A könyvtár új XXI. századi arculatot kapott. A Csácsbozsoki Fiókkönyvtár az új épület emeletén található.

2019. május 23-án került sor az Izsák Imre Általános Iskola új épületszárnyában található fiókkönyvtár névadó ünnepségére. A Csácsbozsoki Fiókkönyvtár Gábriel József festőművész nevét vette fel. A bensőséges hangulatú ünnepségen a művész Gábriel József özvegye is részt vett. A festőművész néhány alkotása a könyvtári emléksarokban megtekinthető.

A Gábriel József Könyvtár és Művészeti Műhely kettős funkciót lát el, egyrészt az iskola tanulóinak és dolgozóinak nyújt szolgáltatást, másrészt a városrész egyetlen nyilvános közművelődési könyvtára.

A könyvtári állomány jelenleg több mint 9000 dokumentum, többségében könyv, de vannak CD-k, CD-ROM-ok, DVD-k, folyóiratok is

Szeretnénk tovább nyitni a városrész lakói felé, a könyvtárban a városrész lakóinak részére programokat (előadások, író-olvasó találkozók) kínálni.


Tagintézmény

...
Gábriel József

Könyvtár és Művészeti Műhely

Események

Galéria